Kínzás

Az őrizetben tartás alatt elkövetett kínzások Fálun Gong gyakorlók ezreinek életét követeli, mióta a kommunista párt 1999-ben megkezdte a sprituális gyakorlat követőinek üldözését. A kínai Fálun Gong híveinek több mint  4,574 dokumentált halála kínzásokból származott.

“A hihetetlenül brutalitás beszámolókból a lelkemet leginkább az az erkölcstelenség sokkolta, az a perverz, és mégis rutinszerű gyakorlat, ahogy a 6-10-es iroda és a rendőrség tagjai a női nemi szerveket megtámadták.”
- Gao Zhisheng

Miközben a kínzásos eseteket évente dokumentálják a világ szinte minden országában, Kínában a Fálun Gong az egyik legnagyobb és leggyakrabban megkínzott csoport. Az ENSZ kínzással foglalkozó különleges előadójának jelentéseiben például a Kínában felsorolt kínzásos esetek áldozatainak kétharmada Fálun Gong gyakorló volt.

A kínzást évtizedek óta használja a Kínai Kommunista Párt rendőrsége, hogy vallomásokat csaljon ki a politikai kampányok gyanúsítottjaiból és célpontjaiból. A kínzásokat most a Fálun Gong csoportja ellen használják, hogy rákényszerítsék őket, hogy mondjanak le a hitükről. A Fálun Gong gyakorlók megtörésére fizikai és mentális kínzási technikákat egyaránt alkalmaznak.

"A gonosz diadalához csak az szükséges, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit."

Edmund Burke

CSELEKEDJEN MOST

AKTUÁLIS HÍREK

Korrupció miatt vádat emeltek a kínai Gestapo-szerű 610-es iroda korábbi igazgatóhelyettese ellen

Korrupcióval vádolják Peng Bo -t, aki korábban egy olyan titkos ügynökségnek dolgozott, amely a Kínai Kommunista Párt egyik karjaként követett el atrocitásokat évtizedeken át.

Kína legfelsőbb ügyésze, a kommunista rezsim államügyésze október 11-én jelentette be a Peng elleni vádakat. A közlemény azonban nem említette meg azokat az emberi jogi jogsértéseket, amelyeket a törvényen felül álló "610-es iroda" igazgatóhelyetteseként követhetett el. TUDJON MEG TÖBBET

14-10-2021 A 6-10-es iroda
CSELEKEDJEN MOST

Fókuszban

További információkért, kérjük lépjen kapcsolatba a Fálun Dáfá Információs központtal

Email: kapcsolat@mfde.hu;