A magyar Fálun Dáfá gyakorlókhoz ezúttal egy Szlovákiából érkezett csoport is csatlakozott, hogy közösen ünnepeljék meg a Fálun Dáfá világnapját és boldog születésnapot kívánjanak Li Hongzhi Mesternek, a Fálun Dáfá alapítójának.
Délelőtt a gyakorlók együtt olvastak a Zhuán Fálunból, a Fálun Dáfá fő könyvéből, egy konferenciateremben, majd megosztották egymással néhány művelési tapasztalatukat.
Délután együtt mentek a Hősök terére, hogy megemlékezzenek a Fálun Dáfá nyilvános bevezetésének 32. évfordulójáról és megünnepeljék a Fálun Dáfá 25. világnapját. A tér közepén felállítottak egy információs standot és szórólapokat osztogattak az érdeklődőknek, míg a gyakorlók egy másik csoportja a stand mellett bemutatta a gyakorlatokat.
A Hősök tere Magyarország fővárosában, Budapesten kiemelt szerepet játszik. Olyan turisztikai látványosság, amely a történelmet, a művészetet és a politikát ötvözi. A tér aznap is megtelt látogatókkal, és a Fálun Gong-gyakorlók rendezvénye sok turistát vonzott. Többen közülük a gyakorlatok bemutatóit nézték, néhányan pedig a gyakorlókkal beszélgettek. Sokan aláírták a petíciót, amely felszólítja a magyar kormányt, hogy hivatalosan ítélje el a Kínai Kommunista Párt által folytatott üldözést.
Fálun Gong-gyakorlók bemutatják a gyakorlatokat és tisztázzák az igazságot a Dáfáról és az üldözésről a látogatóknak a Hősök terén.
Az igazságot megismerő érdeklődők aláírásokkal támogatják az üldözés elleni küzdelmet.
A szervek erőszakos eltávolítása „elfogadhatatlan” – mondta az orvos
Egy középkorú hölgy és egy fiatal férfi elmondták, hogy Lengyelországból érkeztek a családjukkal Budapestre. A gyakorlók és a kirakott plakátok felkeltették az érdeklődésüket, ezért jöttek oda a pulthoz. A gyakorlók meséltek nekik a Fálun Dáfáról és a Kínában ellene zajló üldözésről. Mindketten aláírták a petíciót, majd a férfi elmondta, hogy ő otthon orvosként dolgozik és nagyon mélyen megérintették, amit az erőszakos szerveltávolításokról hallott. „Teljeséggel elfogadhatatlan, hogy ilyesmi bárhol a világon megtörténhet. Azonnal véget kell vetni ennek!” Megköszönték a gyakorlóknak a tájékoztató anyagokat, és sok sikert kívántak a rendezvényükhöz.
Egy hölgy Barcelonából, aki filmből értesült az üldözésről
Egy hölgy, aki Spanyolországból, Barcelonából érkezett, elmondta a gyakorlónak, aki éppen egy szórólapot igyekezett adni neki, hogy ő már hallott a Fálun Dáfáról. Majd megmutatta a telefonján, hogy az ismerősével otthon megnézték az Eternal Spring című (link) animációs dokumentumfilmet. Azt mondta, „ez a film nagyon alaposan tisztázza az igazságot a Fálun Dáfáról, hogyan kezdtek el az emberek gyakorolni Kínában, miért kezdték el elnyomni és, hogy milyen brutális az ellene zajló üldözés.” Elmondta, hogy ennek a filmnek a hatására az interneten akkor mindketten aláírtak egy üldözés megállításáról szóló petíciót.
Egy Budapesten kiránduló család
Egy háromtagú magyar család a közeli Szentendréről érkezett. Miután elolvasták a kapott szórólapot és beszélgettek a gyakorlókkal, a szülők mindketten aláírták a petíciót. Az édesanya azt mondta: „Ez egy csodálatos gyakorlat, nem szabadna üldözni. Mindenképpen segíteni szeretnénk az üldözés megállításában.” A 16 éves lányuk is alá szerette volna írni az ívet, de az apa mondta, hogy ő még nem nagykorú, majd két múlva. Mivel a fiatal hölgy továbbra is ragaszkodott hozzá, hogy ő is szeretne most segíteni, végül a szülők beleegyezésével ő is aláírhatta. Ezután megköszönték a gyakorlóknak, hogy felhívják a figyelmet az üldözésre, bíztatták őket, és sok szerencsét kívántak nekik mielőtt távoztak.
Forrás: https://en.minghui.org/html/articles/2024/5/12/217309.html