Budapesten tartott felvonulást a Tian Guo Marching Band nemzetközi zenekar

A zenekar Budapest központi részén, az impozáns Központi Vásárcsarnok épülete előtti Fővám téren állt fel. Innen indult a felvonulás a turisták körében igen népszerű Váci utcán, egészen a Kristóf térig, majd vissza a Fővám térre, ahol a gyakorlók információs standoknál tájékoztatták az érdeklődőket a meditációs gyakorlatról, illetve felhívták a járókelők figyelmét a 23 éve tartó üldözésre, melyet a Kínai Kommunista Párt folytat a Fálun Gong-gyakorlók ellen a mai napig.

 

Augusztus 20-án az European Tian Guo Marching Band tiszteletét tette Budapesten. A "Tian Guo" kínaiul azt jelenti, hogy "mennyei", és ez a zenekar spirituális eredetére utal. A közel száz tagból álló zenekar küldetése, hogy zenéjükkel bemutassa és népszerűsítse a Fálun Dáfá szépségét, amely egy hagyományos önművelési gyakorlat, ami az Őszinteség, az Együttérzés és a Türelem elveit követi. A zenekar tagjai minden korosztályból, az élet különböző területeiről származnak, és önkéntesen turnéznak, hogy a zenéjük különleges és nagyszerű hangzását eljuttassák Európa városaiba és rendezvényeire.

Tian Guo Marching Band a Fővám téren

 

A zenekar Budapest központi részén, az impozáns Központi Vásárcsarnok épülete előtti Fővám téren állt fel. Innen indult a felvonulás a turisták körében igen népszerű Váci utcán, egészen a Kristóf térig, majd vissza a Fővám térre, ahol a gyakorlók információs standoknál tájékoztatták az érdeklődőket a meditációs gyakorlatról, illetve felhívták a járókelők figyelmét a 23 éve tartó üldözésre, melyet a Kínai Kommunista Párt folytat a Fálun Gong-gyakorlók ellen a mai napig.

 

Útközben a zenekar többször megállt a nézelődők legnagyobb örömére, akik gyakorlatilag sorfalat álltak mindkét oldalon a felvonulásnak. Az utca szélén lévő éttermek teraszairól felállva kamerázták a turisták a menetet.

 

Amikor az Örömódát játszotta a zenekar, két középkorú hölgy vidáman énekelte a szövegét és követték a menetet. A zenekar után a Zhuán Fálun könyv és a Fálun Dáfá alapelveinek, az Őszinteség, Jószívűség, Türelem (kínaiul Zhen 真 Shan 善 Ren 忍) karaktereknek a nagyított mása következtek, majd egy csoport az álló gyakorlatokat mutatta be menet közben.

 

A zászlókat és a molinókat követően a szintén népszerű, csípődobos hölgyek bemutatóját lehetett megtekinteni. A fiatalok tetszését pedig egyértelműen a Kínai kultúrában több ezer éves múltnak örvendő oroszlántánc nyerte el, nagyon sokan vették fel mobiljaikkal a produkciót.

 Felvonulás a Váci utcán, a Zhuán Fálun című könyv és az oroszlán

 

Egy fiatal, aki már tisztában van az igazsággal

Egy anya a fiával jött ki egy üzletből a Váci utcán, ahol az egyik gyakorló szórólapokkal a kezében állt. Mikor odalépett hozzájuk, hogy átnyújtson egy szórólapot, az anya elutasította, de a fiú azt mondta:

„Nagyon sok kínai barátom van, tudom mit kell tennem” – és angol nyelvű szórólapokat kért.

 

Minden a lelkünk állapotára vezethető vissza

Egy család két kisgyermekkel a csípődobosok után sétálva követte a felvonulást. Egy gyakorló észrevette, hogy az apuka érdeklődően figyelte a zenekar játékát, ezért odalépett hozzá, hogy beszélgessenek.

 

„Tudja, hogy miért van itt a zenekar, és hogy mire szeretnék felhívni az emberek figyelmét?” – kérdezte a gyakorló.

 

Az apuka a kezében lévő szórólapra mutatott és azt mondta: „Beleolvastam már, de igazából még nem tudom.”

 

Ezután a gyakorló részletesen beszélt a Fálun Dáfáról és a Fálun Dáfát gyakorlók 23 éve tartó üldözéséről Kínában.

 

Az apuka figyelmesen meghallgatta a gyakorlót és teljesen ledöbbent, hogy a mai világban, a 21. században ilyen létezik, hogy szervdonorként használják fel a gyakorlókat.

 

Mielőtt elköszönt volna, még megkérdezte: „Ezt a meditációs gyakorlatot és a tanításokat pontosan hol is lehet megtanulni? Mert bizony minden a lelki állapotunkra vezethető vissza, és az a fontos, hogy ott belül, lélekben minden rendben legyen.”

 

Idős házaspár: „a hideg futkos rajtam”

Egy idős házaspár szintén megdöbbenve hallgatta végig az üldözésről és az erőszakos szerveltávolításokról szóló információkat. Azt mondták a hideg futkos rajtuk, ahogy ezt hallják. Az idős hölgy elmondta, hogy mindig is el akartak utazni Kínába, mert nagyon sok látnivaló van ott, de most ezt hallva biztosan nem fognak odamenni, amíg a Kínai Kommunista Párt van uralmon.

Járókelők aláírják a petíciót

 

Beteltek a petíciós ívek

Egy vietnámi gyakorló, aki több mint 20 éve él Németországban elmondta, hogy egy szót sem tud magyarul, de őt ez egyáltalán nem zavarja, mert megmutatja a járókelőknek az üldözésről szóló táblákat, akik ezután aláírják a nála lévő petíciót. Nem tudja pontosan, hogy hány oldal volt, de estére az összes papír betelt. El volt képedve.

 

Egy izgő-mozgó gyermek teljesen lecsendesedett

A nap vége felé név szerint keresett meg egy gyakorlót egy nagymama a 6 éves unokájával. Azt mondta, hogy a 6 éves unokája egy nagyon izgő-mozgó gyermek, és ahogy itt elhaladtak, megállt és teljesen elcsendesedett. Megkérdezte a nagymamájától hogy mi ez, mert ez nagyon tetszik neki és szeretné megismerni. Ezért érdeklődnek, és egyébként azt hallották, hogy a Margit szigeten kint szoktak lenni a gyakorlók.

Két német gyakorló a rendezvényen

 

Német gyakorlók: „a magyar emberek rendkívül fogékonyak voltak”

„Jürgen és én a magyar államalapítás nemzeti ünnepén voltunk, és szórólapokat osztogattunk. Voltam már ilyen rendezvényeken, de ez az esemény kivételes volt számomra, mert egy szót sem tudtam magyarul és angolul sem beszélek. A szórólapok terjesztése során a szív kapcsolatára voltam utalva, ami csodálatosan működött. Pillanatok alatt szórólapcsomagokat tudtam szétosztani, a magyar emberek rendkívül fogékonyak voltak. Még soha nem tapasztaltam ehhez hasonlót Németországban. Nagyon kötődöm a magyar emberekhez.”

Csípődobosok szórakoztatják az összegyűlt közönséget
 

A közös gyakorlás és a meditáció után a Tian Guo zenekar és a csípődobosok felváltva szórakoztatták a közönséget a téren. Miközben az információs pultoknál szép számmal gyűltek az aláírások a petíciókon, és a szórólapokat is szívesen fogadták a járókelők, sokan megálltak érdeklődni és beszélgetni.

Gyertyafényes megemlékezés a Fővám téren

Az eseményt este 20 órakor egy meghitt gyertyafényes megemlékezés zárta, hogy az ünneplés végén együtt gondoljunk mindazokra a gyakorlókra, akik Kínában a kegyetlen üldözés következtében hunytak el, illetve felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy a Kínai Kommunista Párt által folytatott üldözés mind a mai napig tart, és mindenki szava számít abban, hogy ez az üldözés véget érjen.

 

Forrás: https://hu.clearharmony.net/articles/a113955-Budapesten-tartott-felvonulast-a-Tian-Guo-Marching-Band-nemzetkozi-zenekar.html#.YyQyfr9ByUk

 

CSELEKEDJEN MOST

Fókuszban

További információkért, kérjük lépjen kapcsolatba a Fálun Dáfá Információs központtal

Email: kapcsolat@mfde.hu;