Elfogadott határozat: Az Európai Parlament felszólítja Kínát, hogy haladéktalanul vessen véget a Fálun Gong elleni üldözésnek

Az Európai Parlament képviselői elfogadják a Fálun Gong ellen Kínában folyó üldözés elleni határozatot a strasbourgi plenáris ülésen 2024. január 18-án (Fotó: Európai Parlament)

Az Európai Parlament határozatot fogadott el, amelyben felszólítja a KKP-t, hogy haladéktalanul vessen véget a Fálun Gong elleni üldözésnek

 

 

(de.minghui.org) Az Európai Parlament képviselői 2024. január 18-án a franciaországi Strasbourgban többségi szavazással elfogadták a 2024/2504 (RSP) határozatot. Az állásfoglalásra irányuló indítványt különböző pártok és tagállamok képviselői nyújtották be. A határozat elítéli a Kínai Kommunista Párt (KKP) által a Fálun Gong ellen folytatott üldözést, és felszólít annak azonnali befejezésére, valamint a kínai hatóságok által letartóztatott és 2023 decemberében három év börtönbüntetésre ítélt Ding Yuande gyakorló feltétel nélküli szabadon bocsátására. Az állásfoglalás tartalmát megküldik az uniós intézményeknek, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint a Kínai Népköztársaság kormányának és parlamentjének.

 

A határozat felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy haladéktalanul foganatosítsanak intézkedéseket a KKP szervátültetéssel kapcsolatos visszaéléseinek és az élő Fálun Dáfá-gyakorlóktól való, államilag jóváhagyott, erőszakos szervkivételnek az elítélésére. A határozat felszólít „Ding Yuande és minden más Kínában élő Fálun Gong-követő azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátására”. Emellett szankciókat követel minden olyan elkövető és intézmény ellen, amely hozzájárult a Fálun Gong üldözéséhez.

Egy nappal a szavazás előtt a képviselők a strasbourgi Európai Parlamentben vitatták meg a határozat-tervezet tartalmát. Sokan elítélték azt a tényt, hogy a KKP becsmérli a Fálun Gong-gyakorlókat, és szélsőséges módszereket alkalmaz, hogy kínozza őket. Felszólították az EU-t, hogy szabjon ki jelentős szankciókat ezen emberi jogi jogsértések elkövetőivel szemben.

 

Michael Gahler német európai parlamenti képviselő: A Fálun Gong gyakorlása nem jelent fenyegetést

Michael Gahler német CDU-s EP-képviselő, az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) frakciójának a tagja a határozat előestéjén nyitotta meg a vitát: „Ez a gyakorlat nem árt senkinek, és nem jelent fenyegetést az államra nézve. De a jelek szerint 1999 óta a párt azon a véleményen van, hogy ez bizonyára veszélyt jelent az ideológiájára.” Konkrétan szóba került Ding Yuande esete is, akit nemrég három év börtönbüntetésre ítéltek. Azt mondta, hogy a gyakorlókat feltétel nélkül szabadon kell engedni, és lehetővé kell tenni számukra, hogy gyakorolhassák hitüket vagy kultúrájukat, ahogyan azt a kínai alkotmány is lerögzíti.

 

Michael Gahler európai parlamenti képviselő, az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) frakciójának a tagja
 

Olasz európai parlamenti képviselő: Szankcionálni kell a szervkereskedelmet

Fabio Massimo Castaldo olasz EP-képviselő kijelentette: „25 éve, hogy Peking szabályos üldözést kezdett a Fálun Gong-gyakorlók ellen…”

 

„(Az üldözés) egyfajta középkori stílusú boszorkányüldözés a kisebbségek és etnikai csoportok ellen. Ez azonban az egyre elnyomóbb futurisztikus technológiák segítségével történik, amelyek mintha George Orwell híres »1984« című regényéből származnának.”

 

„Emberek százezrei tűntek el. Ez igazán szörnyű.” Ezekkel a bűncselekményekkel szemben nem lehet más választásunk, mint egy határozott, világos és félreérthetetlen elítélés. Mindenkinek nemzetközi vizsgálatot kellene követelnie a bűnös szervkereskedelem ügyében, és kemény szankciókat a felelős tisztviselőkkel és hatóságokkal szemben.

 

 Fabio Massimo Castaldo független olasz európai parlamenti képviselő

 

Portugál EP-képviselő: Az EU nem válhat cinkossá

Isabel Santos, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának portugál képviselője a következőket mondta: „Ding Yuande esete egyik a Fálun Gong-gyakorlók számos olyan esete közül, amelyet az évek során Kínában eltussoltak. A Fálun Gong egy teljesen ártalmatlan gyakorlat, amely nem sért semmilyen érdeket. Az Európai Unió nem válhat cinkossá hallgatással vagy önelégültséggel az ilyen esetekkel szemben.”

 

„Ezért követeljük (Ding Yuande), valamint az összes Fálun Gong-gyakorló és az önkényes fogva tartás más áldozatainak feltétel nélküli és azonnali szabadon bocsátását… nem szabad eltűrnünk az ilyen jellegű gyakorlatokat.”

 

„Ezenfelül az Európai Uniónak és a tagállamoknak támogatniuk kell a kínai szervrablás-esetek, valamint a kínzási esetek, és az embertelen és megalázó bánásmód eseteinek nemzetközi kivizsgálását.”

 

 Isabel Santos portugál EP-képviselő, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójából

 

Cseh EP-képviselő: Ne adjuk el értékeinket

Markéta Gregorová cseh EP-képviselő a Zöldek/EFA frakcióból hangsúlyozta: „Hatalmas kereskedelmi kapcsolataink (az EU és Kína között) nem adhatnak okot arra, hogy eltekintsünk – elforduljunk az erőszakos szervkivételtől, az erőszakos sterilizálásoktól és a tömeges koncentrációs táboroktól a 21. században.”

 

„Az egész Európai Unió évtizedeken át semmit sem tett annak érdekében, hogy megakadályozza a KKP-t e bűncselekmények elkövetésében. Ehelyett nagy gazdasági delegációkat küldünk az államfőinkkel, és elfogadjuk Kína azon óhaját, hogy ezeket a bűncselekményeket belső ügyként kezeljük, amelybe nem tűr beavatkozást.”

 

Végül hangsúlyozta: „Ne finanszírozzuk a saját vesztünket, és ne adjuk el értékeinket.”

 

 Markéta Gregorová cseh EP-képviselő a Zöldek/EFA képviselőcsoportból

 

Szlovák EP-képviselő: Itt az ideje, hogy elvi megközelítést alkalmazzunk a KKP-val szemben

Miriam Lexmann szlovák EP-képviselő betekintést adott a Fálun Gong-gyakorlókkal szemben alkalmazott kínai kínzási módszerekbe: „Kényszerzubbonyt kell viselniük, elektromos botokat használnak, chilipaprikával permetezik őket, megégetik a lábukat, nem kapnak enni, több nőt szexuálisan bántalmaztak. A képviselőnő szerint nem szabad elfelejteni az „elborzasztó erőszakos szervkivételi eseteket” sem.

 

Itt az ideje, hogy az EU elvi megközelítést alkalmazzon a KKP-val szemben. Az elvhű irányvonalak hiánya vezetett minket ebbe a jelenlegi biztonsági veszélybe. A probléma megoldásának jó kezdete lenne, ha a KKP-t és csatlósait felelősségre vonnák az emberiség elleni bűncselekményekért.

 

 Miriam Lexmann, az Európai Néppárt szlovákiai képviselője

 

Lengyel EP-képviselő: Az elnyomás újabb esete

Anna Fotyga európai parlamenti képviselő, az Európai Konzervatívok és Reformerek főtitkára arra a következtetésre jutott, hogy Ding Yuande úr esete a bizonyíték arra, hogy Kína korlátozza a vallás- és hitszabadságot.

 

Emlékeztette a többi képviselőt, hogy Ding úr fia a parlament épülete előtt tiltakozik, és arra biztatta őket, hogy fejezzék ki támogatásukat.

 

 Anna Fotyga, a PiS lengyel képviselője, az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójából

 

A vita végén Nicolas Schmit uniós biztos, Josep Borell, az Európai Bizottság alelnöke és főképviselője képviseletében a következőket mondta: „A vita egyértelműen tükrözi az Európai Parlament folyamatos és mély aggodalmát az emberi jogok Kínában történő megsértése miatt.”

 

„Az Európai Bizottságnak továbbra is minden lehetőséget ki kell használnia, többek között a multilaterális és a legmagasabb politikai szinten is, hogy kifejezze a Kínában uralkodó nagyon súlyos emberi jogi helyzet miatti folyamatos aggodalmát” – mondta Schmit úr.

 

 Nicolas Schmit, a foglalkoztatásért és szociális jogokért felelős uniós biztos

 

Döntés az üldözés elkövetőinek a szankcionálásáról

A határozat megemlíti, hogy az üldözés kezdete után „1999 óta bizonyíthatóan több ezer Fálun Gong-gyakorló halt meg a KKP általi üldözés következtében… a Fálun Gong-gyakorlókat gyakran tartóztatják le, és a jelentések szerint megkínozzák és pszichikailag bántalmazzák őket, valamint erőszakkal szerveket vesznek ki tőlük, hogy rávegyék őket a hitük megtagadására.”

 

Az állásfoglalás felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy „nyilvánosan ítéljék el a szervátültetésekkel kapcsolatos gyakori visszaéléseket Kínában, és alkalmazzák az EU globális emberi jogi szankciórendszerét és a megfelelő nemzeti szankciórendszereket minden olyan elkövetővel és intézménnyel szemben, amely hozzájárul a Fálun Gong-követők elleni üldözéshez Kínában és külföldön”. Hangsúlyozza, hogy „az uniós intézkedéseknek magukban kell foglalniuk a vízum megtagadását, a vagyon befagyasztását, az EU területéről való kiutasítást, a büntetőjogi felelősségre vonást, többek között a területen kívüli joghatóság alapján, valamint a nemzetközi jogon alapuló büntetőjogi vádakat”.

 

A fiú segítséget kér az apa megmentéséhez

A kínai Shandong tartomány Rizhao városának hatóságai 2023. május 12-én elfogatóparancs nélkül mintegy 70 Fálun Dáfá-gyakorlót tartóztattak le, köztük Ding Yuande urat és feleségét, Ma Ruimei asszonyt.

 

 Michael Gahler CDU-s parlamenti képviselő (balra) és a berlini Ding Lebin felszólítják a Kínai Kommunista Pártot, hogy engedje szabadon Ding Yuande-t és vessen véget a Fálun Gong elleni üldözésnek Kínában (az Epoch Times jóvoltából)
 

A házaspár fia, Ding Lebin szintén gyakorló, és Németországban él. Édesanyját körülbelül tíz nappal a letartóztatása után szabadon engedték, de az apját még mindig fogva tartják. A nemzetközi közösség segítségét kérte apja kiszabadításához. Apja meghallgatására novemberben került sor a Wulian kerületi bíróságon. Ezt követően a családtagok egyike sem hallott semmit a hivatalnokoktól az üggyel kapcsolatban. Egy hónappal később, 2023. december 20-án a család megtudta, hogy három év börtönbüntetésre és 15.000 jüan (kb. 2000 euró) pénzbüntetésre ítélték.

 

Magyar változat: Elfogadott határozat Az Európai Parlament felszólítja Kínát, hogy haladéktalanul vessen véget a Fálun Gong elleni

Angol változat: European Parliament Passes Resolution Demanding CCP Immediately End the Persecution of Falun Gong

Forrás: Resolution verabschiedet: EU-Parlament fordert China auf, die Verfolgung von Falun Gong sofort zu beenden

 

CSELEKEDJEN MOST

Fókuszban

További információkért, kérjük lépjen kapcsolatba a Fálun Dáfá Információs központtal

Email: kapcsolat@mfde.hu;